2010. szeptember 30., csütörtök

Zabpelyhes zabkeksz

Klasszikus cookie típusú sütemény, ezerféleképpen variálható, változtatható. Ez itt karácsonyi fűszerekkel készült, de mehetett volna bele csokidarabka, darabos mogyoró, dió, mazsola, aszalt barack, bármi ami egy ilyen süti keretein belül elképzelhető. A liszt és a zabpehely aránya is tologatható, sőt zabpehelyliszt helyett készülhet teljeskiörlésű lisztből is.
Finom, egészséges, az egyetlen szépséghibája, hogy egy kissé morzsálódik egy idő után. Már ha hagyunk neki annyi időt egyáltalán.


Hozzávalók:

-10 dkg zabpehely
-10 dkg zabpehely liszt
-10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
-10 dkg barna cukor
-15 dkg vaj
-2 tojás
-fél csom. sütőpor
-citromhéj, őrölt kardamom, fahéj, gyömbér, szegfűszeg

Egy sütőlapot kibélelek sütőpapírral, a sütőt előmelegítem 180 fokra.
A vajat habosra keverem, egyenként beledolgozom a tojásokat. Egy másik tálban elvegyítem a száraz hozzávalókat. Aztán összedolgozom a vajas keveréket a száraz részekkel. Ragacsos tészta keletkezik, amiből golyókat formázok, majd a sütőpapíros tepsin kis pogácsákká lapítom őket. Sütés közben széltében és magasságában is nőnek a sütik, szóval érdemes helyet hagyni közöttük. Az időt nem néztem, de kb 20 percig sültek.


5 megjegyzés:

sipric

Zabpehely-liszt helyett sima, kávédarálóban őrölt zabpehely ugyanolyan jó, nem? Vagy van különbség?

zsizzsik

Még úgy nem próbáltam. De ha elég finomra őrölöd, akkor sztem jó. Egyébként én egy tök sima kis bio boltban vettem a zabpehely lisztet, még a Béres Alexandra valamilyen rendszere is rajta volt reklámként, szóval nem olyan marsbéli lehet ez a dolog.

Névtelen

Kedves Gasztroblogger!
A finom étel alapja a kreativitás, a bátor és harmonikus fűszerezés, valamint a minőségi alapanyagok használata. Nincs ez másként a legkisebbek esetében sem, csak a 6 hónapos-3 éves babáknál még arra is vigyázni kell, hogy a felhasznált alapanyagok megfeleljenek az adott korosztály igényeinek. Egy kismama számára mindig nehéz eldönteni, hogy mit adjon enni a babájának, hogyan főzzön számára a konyhában, és miben tér el a felnőttek étkezése a kicsik babaételétől. Nekik kíván segíteni a Nestlé Babarecept Versenye, amelyre szeretnénk a konyhában otthonosan mozgó gasztrobloggereket is meghívni. A táplálkozási irányelveknek megfelelő legkreatívabb recepteket a Nestlé értékes ajándékokkal jutalmazza. A legjobb és legérdekesebb ételeket majd a nagyközönség választja ki szavazás útján.
Bízunk benne, hogy sokan elfogadják a felkérésünket és részt vesznek majd a versenyen. A recepteket 2011. május 15. és 2011. június 15. között várjuk. További információt a www.mitegyenababa.hu, és a www.babareceptverseny.hu weboldalakon találhat.

Névtelen

whoah this blog is fantastic i like studying your posts.
Stay up the great work! You recognize, lots of persons are hunting around for this info, you can help them greatly.
http://bit.ly/14DGx9C

Névtelen

Compared - Programs In bag
Understanding Realistic Systems For shoes
Compared - Painless Programs In bag
Deciding upon Real-World Products Of bag
The Options For Real-World shoes Systems
Outlines For Fundamental Factors For bag


http://buscandojustica.com.br/site/index.php?option=com_blog&view=comments&pid=621948&Itemid=0
http://www.jxqhyz.com/plus/view.php?aid=8939
http://axiu1019.66rt.com/viewthread.php?tid=2748&extra=
http://www.336300.com/home.php?mod=space&uid=112101&do=blog&id=1102226
http://www.impalaclub.co.ke/index.php?option=com_blog&view=comments&pid=69342&Itemid=0

házikoszt   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP