2009. szeptember 27., vasárnap

Kapros-zöldbabos-csirkés egytál

Az eredeti recept csincsilláé, nem is variáltam rajta sokat, csak az arányok és az alapanyagok kicsit mások, ez egy "hűtőtakarítós" vacsora volt. Nem tudok pontos mennyiségeket írni, nálam most a zöldbab dominált, kicsit több húst elbírt volna, de ennyi volt itthon :)

zöldbab (friss kb. 40 dkg + ecetes lében eltett kb. 20 dkg)
csirkecomb (kb. 50 dkg)
2 hagyma
1 nagy tejföl
1-2 főzőkanál liszt
1/2 csokor kapor (1 egészet is elbír)
1-1 paprika, paradicsom (opcionális)
só, pirospaprika
olaj

Pörköltalapot készítek. A csirkecombokat kifilézem, a húst - amennyire lehet- megpróbálom hasonló méretű darabokra vágni. Olajban hagymát pirítok, ha üveges, bele a hús, fehéredésig sütöm. Tűzről le, bele a pirospaprika, elkeverem, alacsony lángon kevés víz hozzáadásával párolom, ekkor mehet bele a paradicsom/paprika, amit most elfelejtettem.

Amikor a hús félig megpuhul, beleteszem a zöldbabot, és kevés víz hozzáadásával együtt főzöm-párolom őket. Főzelék és leves esetén a "rézsútban-lehelletvékonyan vágott" zöldbab híve vagyok, de ehhez valahogy jobban passzolnak a kis durungok. Fontos, hogy tényleg kevés víz legyen, akkor igazán jó, ha jó tömör a szaft.

Ha már majdnem kész, hozzáadom a felvagdosott kaprot, a végén a tejfölben elkeverem a lisztet, apránként higítom a szafttal, amíg langyos nem lesz, és akkor behabarom, átforralom, és kész is.

Eltalált választás volt a csirkecomb, pont megpuhult együtt a zöldbabbal. Az ecetes lében eltett zöldbab savanykás íze is nagyon passzolt. Finom azon melegében, bár másnap valószínűleg még jobb. Kenyérrel ettük.

2009. július 30., csütörtök

Tudjunk röhögni...

... magunkon.

Bár én nem tartom magam gasztrobloggernek, a blogot sem gasztroblognak - de fölösleges a magyarázkodás, inkább megyek, szórok a fejemre egy kis frissen aprított* bazsalikomot a balkonládából :)

* bocs: mozsárban tört

2009. július 29., szerda

Angyalföldi muszaka


Ne keressétek a hozzávalók közt a görög lankákon legelésző birkák húsát, autentikus recept helyett ez a nekem leginkább tetsző verzió. Külön felkeltette az érdeklődésemet a besamelmártás extra könnyű elkészítése, és nem éreztem különbséget a végeredményben. Nagyon finom volt, kellően szottyos, a kakukkfű remekül kiérződött az össz-ízhatásból. A fahéjat sokan írták, de nem mertem kipróbálni. Legközelebb.

Hozzávalók:

40 dkg darált hús (nálunk most sertés)
3 nagy krumpli
2 padlizsán
1 dl tej
2 EK liszt
2 dl tejföl (eredetileg 1 dl tejföl és 1 dl tejszín, de nem volt itthon)
2 tojássárgája
tetejére reszelt sajt
(sok) kakukkfű, szerecsendió, fehér bors, só, bors
olívaolaj

A krumplit sós vízben feltettem főni. A padlizsánt megmostam, vékony szeletekre vágtam, olajjal vékonyan kikent tepsibe tettem, sóztam, borsoztam, a tetejét is megkenegettem olajjal, és 10-15 percig forró sütőben sütöttem. 2 nagy tepsiben sült egyszerre - ha lett volna itthon ezüstpapír, most nem kéne mosogatnom, ehhh.

A tejben elkevertem a lisztet, átforraltam, majd megvártam, hogy langyosra hűljön, ekkor belekevertem 2 tojássárgáját, a tejfölt, kis szerecsendiót és fehér borsot. Közben a darált húst összekevertem sóval, borssal, sok kakukkfűvel, majd kevés olajon fehéredésig sütöttem. A főtt krumplit meghámoztam, vékony karikákra vágtam.

Egy cseréptálat vékonyan kiolajoztam. A következő sorrendben raktam a rétegeket: padlizsán - hús - krumpli - besamel - padlizsán - hús - krumpli - besamel. A tetejére reszelt sajt ment, nálunk most épp trappista, de el tudok képzelni igényesebb megoldásokat is :) Programjaink spontán alakulása miatt fél napot pihent a hűtőben, de nem ártott neki.

Másnap kb. 45 percet sütöttem kb. 180 fokon, először ezüstpapír (helyett egy ráborított tepsi) alatt, majd a tetején barnára pirítom a sajtot. A kép alapján bármi lehet a krumpli alatt, de higgyétek el, ez az. A padlizsános-besameles cucc az én szegényes eszközeimmel nem túl fotogén.

Ez a recept volt a kiindulópont.

2009. július 26., vasárnap

Őszibarackos marcipános süti édesszájúaknak



Hozzávalók:

150 gr marcipánmassza
250 gr puha margarin
250 gr liszt
250 gr porcukor
1 citrom héja
50 gr darált mandula
5 tojás
1 csipet só
7 szem őszibarack
sárgabaracklekvár

Egy kb 20*30 cm-es tepsit kivajazok, kilisztezek vagy sütőpapírral kibélelem. Az őszibarackokat meghámozom, kimagozom, egy kevés citromlével meglocsolom és félreteszem. A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A marcipánt egy keverőtálba reszelem vagy nagyon apró darabokra vágom, a vaníliáscukorral, a citromhéjjal, a sóval és 1 egész tojással összekeverem. A puha margarint a porcukorral nagyon habosra keverem. Hozzáadom a marcipános keveréket és az egészet tovább habosítom.
A maradék 4 tojást habosra felverem és a mandulával valamint a liszttel felváltva a marcipános-vajas keverékhez adom.
A tésztát egyenletesen eloszlatom a tepsiben, a tetejére nagyon sűrűn rászeletelem a barackokat.
Betolom a sütőbe és kb 35 perc alatt aranybarnára sütöm. Amikor kiveszem baracklekvárral megkenem a tetejét.

A tészta tényleg meglehetősen édes, érdemes hozzá kevésbé édes barackokat válogatni. Annak ellenére, hogy nincs a receptben sütőpor, a végeredmény könnyű, egy kissé morzsálódó tészta lesz. A receptet egy ősrégi osztrák Woman magazin gasztro rovatából fordítottam. Az éppen aktuális számban további őszibarackos receptek találhatóak.

2009. június 25., csütörtök

Kakaós csiga, croissant, túrós batyu, vagyis vajas leveles tészta.

Általában szokott lenni a mélyhűtőmben egy-egy csomag leveles tészta vagy vajas leveles tészta. Nagyszerű szolgálatot tesznek amikor gyors sörkorcsolyákra, friss reggelire áhítozunk vagy vendégváró falatkákat kell gyorsan előállítani. Csak annyit tudtam ezekről a tésztákról, hogy borzasztóan macerásak de igazából soha nem néztem alaposan utána, hogy mennyire helytálló ez a megállapítás. Mivel nem szeretem a kész (és mű) dolgokat, ezért csak tovább birizgálta a kérdés a fantáziámat.
A recept után kutatva még egy jó oldalra is leltem, ahol nem csak a vajas hajtogatott tésztát magyarázzák el videóval, hanem az összes alap tésztafajta elkészítését. Azoknak, akik nem tudnak németül, most zanzásítva itt a recept. De ha nem elég érthető ahogy leírtam, minden mozzanata megvan képekben is a belinkelt oldalon.
A saját megjegyzésem pedig annyi, hogy a vaj helyetti margarin használat agyonvágja a receptet, illetve, hogy a citromhéjat el lehet hagyni ha valaki a sima vajas croissant ízt szeretné élvezni ugyanis eléggé hangsúlyosan érződik egyébként a citromhéj. Élesztőből szerintem nem kell egy teljes kocka, kevesebb is elég.
Végezetül tényleg macerásabb mint elővenni a hűtőből a kész tésztát, de mivel nem igényel állandó jelenlétet a dolog szerintem nem vészes az elkészítése. Meg lehet csinálni egy munkafolyamatot, aztán úgyis állni kell hagyni ami alatt bőven mással foglalkozhatunk.

Hozzávalók:
-1 kocka élesztő
-50 dkg liszt
-200 ml szobahőmérsékletű tej
-30 gr cukor
-1/2 tk só
-2 tojás
-360 gr vaj
-1/2 citrom reszelt héja

A lisztbe morzsolom az élesztőt, hozzárakom a cukrot, a sót, a tojásokat, a tejet és a citromhéjat valamint 60 gramm vajat. A hozzávalókat tésztává gyúrom, szobahőmérsékleten kétszeresére kelesztem (kb. 30 perc). Amíg a tészta kel, elkészítem a vajas lapot. Ehhez egy folpackra négyzet alakban elrendezek 300 gr, szeletre vágott, hideg vajat, a folpack széleit behajtom és sodrófával egyenletes vajlapot nyújtok (kb 20x20 cm) amit aztán beteszek a hűtőbe kb 20 percre hűlni.
A megkelt tésztát lisztezett munkalapon kinyújtom kétszer akkorára, mint amekkora a vajas lapom. A hideg vajas lapot a tészta közepére rakom és mintha egy borítékot hajtanék, betakargatom tésztával. Összenyomogatom a borítékhajtás éleit és az így kapott, réteges, tészta-vaj-tészta négyszöget 1 cm vastagságú hosszúkás lappá nyújtom. A tészta rövidebbik oldalait a közepére hajtogatom majd mint egy könyvet, még egyszer félbe hajtom és 30 percre a hűtőbe teszem. Ezután letörlöm az izzadtságot a homlokomról és felpolcolom a lábamat.
A kihűlt tésztapárnát széthajtás nélkül újfent kinyújtom, megint összehajtom és megint beteszem 30 percre a hűtőbe. Amikor kiveszem a hűtőből 7-8 milliméter vastagságúra nyújtom, croissant esetén háromszögeket, túrós batyunál négyzeteket vágok ki belőle. Kakaós csigánál nem vagdosok semmit. Megtöltöm a tésztákat, tetszőlegesre formázom (a kakaós csigánál kb 2 cm vastag szeleteket vágok a feltekert tésztából) és még 30 percig konyharuha alatt kelesztem a süteményeket. Ezalatt bemelegítem a sütőt 180 fokra. Tejes-tojásos keverékkel megkenem őket és kb 30 perc alatt aranybarnára sütöm.

2009. június 23., kedd

Brassói aprópecsenye

Mielőtt még teljesen elsorvadna a blogunk, feldobok egy szinte alapreceptet, ötletként a "mit főzzek ma?" kérdésre. Már csak a borsószezon aktualitásának okán is.

Hozzávalók:

-800 gr pulykamell vagy sertés karaj/tarja/comb
-150 gr húsos szalonna
-300 gr zöldborsó
-4 fej fokhagyma
-2 nagy fej hagyma
-1,5 dl száraz fehérbor
-1 csokor petrezselyem
-majoránna, só, bors, olaj


A húst megmosom, letörlöm és csíkokra vágom. A hagymát és a szalonnát felkockázom. A zöldborsót puhára párolom egy külön edényben.
Kevés olajon megpirítom a szalonnát, kiveszem a pörcöket és a visszamaradt zsíradékban nagy lángon megpirítom a húscsíkokat. A húst is kiveszem a serpenyőből és ha kell pótolok egy kis olajat a következő lépéshez, a hagyma üvegesre pirításához. Ahogy a hagyma kész, visszarakom a húscsíkokat és a szalonnakockákat a serpenyőbe, rányomom a fokhagymagerezdeket, összeforgatom az egészet, majd fehérborral leöntöm és hagyom elfőni az alkoholt. A pulykahúsnak elegendő ennyi idő a puhára párolódáshoz, a disznóhúst még egy kevés ideig hagyni kell. Hozzáteszem a zöldborsót. Fűszerezem majoránnával, sóval, borssal, petrezselyemzölddel és éppenhogy összeforralom az egészet. Sültkrumplival szeretem a legjobban.



2009. június 8., hétfő

Torta 1 éves születésnapra

Amikor még nem volt gyerekem nem is gondoltam, hogy micsoda fejtörést okozhat egy egy éves gyerek szülinapi tortájának az elkészítése. Most is csak néztem mások képein az önfeledten szétkent csokitortákat, a leharapott fejű marcipánkutyákat és az óvatos bio anya felem rögtön riasztott. Mert ugye van egy pár dolog amit még nem ehet a gyerek vagy amivel érdemesebb óvatosan bánni. Manapság kivánalom, hogy legyen egészséges alapanyagokból a süti, ugyan ne csokizzunk már bele az egy éven keresztül gondosan építgetett hozzátáplálási rendszerbe egy kis E420-szal. Aztán ne legyen túl édes se a mű ha eddig mondjuk javarészt a gyümölcsök jelentették a gyerkőc számára a desszertet, hiszen ráér még az édességgel.
A hétköznapi, gyakorlatias oldalam meg azt suttogta, hogy ugyanmá, eszik a gyerek 2 falatot, a többit meg szétkeni magán, minek a felhajtás! Egy kis zselatintól még nem lesz semmi baja. Ha nagyon bio, ilyen-olyan menteset csinálok akkor egyáltalán nem is lesz mit szétkenni mert azoknak a sütiknek a sajátja, hogy egyetlen tortalapból állnak. És nézzen már ki valahogy az a torta, az erről készült fotók biztosan bejárják majd a fél világot!
Aztán ennek a sok gondolatnak az ütköztetéséből megszületett a torta, az ünnepelt jól szétkente, kb. egy szeletet rendeltetésszerűen a gyomrában landoltatott, a többinek meg elég csúfos vége lett. De mi a legnagyobb élvezettel néztük végig a süti tündöklését és bukását.

Hozzávalók (18 cm-es torta, kb 10 szelet):

-150 gr teljes kiörlésű liszt
-3 tojássárga
-30 gr fruktóz
-0,5 dl olaj
-1 dl almalé
-1 db alma
-1 kk sütőpor

-150 gr krémes túró
-kb fél-1 dl joghurt
-1 ek fruktóz
-gyümölcs

A tortaforma alját és oldalát kibélelem sütőpapírral. A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A tojássárgákat összehabosítom a fruktózzal, majd apránként beledolgozom az olajat. Hozzákeverem az almalevet. A lisztet összekeverem a sütőporral és a száraz hozzávalókat hozzáadom a tojásos-almaleves keverékhez. Belereszelem az almát, a formába öntöm a tésztát és kb 25-30 perc alatt készre sütöm. Még melegen kibontom a formából, a púpjával lefelé rácsra teszem és konyharuhával letakarva hagyom teljesen kihűlni.
A krémes túrót összekeverem a fruktózzal és a joghurttal. A joghurtot kanalanként adagolom mert olyan állagú krémet kell kapni amit utána kenni lehet. Ha kellően krémes a túró akkor elképzelhető, hogy nem is kell joghurtot keverni hozzá. A kész krémet a torta tetejére és oldalára kenem. Nem lesz olyan tökéletes a bevonat mint amilyet egy zselatinos változattal el lehetne érni, de vékony rétegben felvive szépen betakarja a sütialapot. Egy éjszakára a hűtőbe teszem, majd tálalás előtt idénygyümölccsel díszitem.
Lehet zselésíteni a túró-joghurt keveréket agar-agarral is, készítettem én is egy olyan változatot (az agar-agar teljesen növényi eredetű, a zselatinnál jóval erősebb zselésítőanyag). Nem sokban tér el az ezzel készült krém állaga a mindentől mentesétől, talán egy kicsivel könnyebben kezelhető és emiatt vastagabb rétegben lehet a bevonatot adagolni. Ahogy olvasgattam utána a neten, több babaszakácskönyvben is megtaláltam mint lehetséges hozzávalót, bár egyértelmű állásfoglalást arról, hogy kiválthat-e allergiás reakciót, sehol nem találtam.




2009. május 21., csütörtök

Epres túrótorta




A héten eltettem egy pár liter bodzaszörpöt. Nagyon szeretem a bodzát és gondoltam, hogy csinálok egy bodzás fánkot (recept itt az oldal alján) de elméreteztem a mennyiséget és arra nem maradt már bodza. Önmagában a bodzaszörpből nem jutott eszembe semmilyen desszert ötlet de aztán a párom hazaállított két kiló gyönyörűséges eperrel. Az eper és a bodza frigyéből pedig csak jó szokott kisülni, így lett ez a tortácska.

Hozzávalók 10 szelethez (18 cm-es tortaformához):

2 púpozott ek liszt
1 púpozott ek keményítő
3 tojás
3 ek cukor
1 kk sütőpor

fél kg eper
250 gr túró
3 dl joghurt
1 citrom leve és héja
cukor ízlés szerint
1 csomag zselatin
1,5 dl bodzaszörp

A tortaformát kibéleljem sütőpapírral, a sütőt bemelegítem 180 fokra. A tojásfehérjét felverem a cukorral kemény habbá, a lisztet, a keményítőt és a sütőport összeszitálom. A tojássárgát habosra keverem, majd váltakozva, óvatos keverés mellett hozzáadom a fehérjét és a lisztes keveréket. A tésztát a formába öntöm és megsütöm. Hagyom kihűlni és két lapra vágom.
Az epret megmosom, lecsumázom, félreteszek egy pár egyforma szemet a díszítéshez. 4-5 szemet összepépesítek, a többit félbevágom.
A zselatint beáztatom a bodzaszörp felébe (ha túl sűrű a szörp akkor egy kicsit higítani kell). A túrót áttöröm szitán, hozzáadom a joghurtot, belereszelem a citromhéjat, beleszűröm a citromlevet és ízlés szerinti mennyiségű cukrot adok hozzá. A zselatint felolvasztom, majd kanalanként hozzádolgozom a túrókrémet. A krémet két részre osztom, az egyik felébe belekeverem a pépesített epret.
Mindkét piskótalap vágott felét meglocsolom bodzaszörppel. A kapcsos tortaforma oldalát újra kibélelem sütőpapírral, belehelyezem az alsó piskótalapot, beborítom felezett eperrel és ráöntöm az epres túrókrémet. Ráhelyezem a második piskótalapot, erre öntöm a sima túrókrémet, majd az egészet a hűtöbe teszem, hogy teljesen megdermedjen a zselatin. Tálalás előtt félbevágott eperszemekkel díszítem.


2009. május 16., szombat

Best kakaóscsiga in town


Bréking! Kedvenc pékség-cukrászatom, a BCS elkezdte belvárosi terjeszkedését: két új boltot nyitott a Lehel-piacon, egyet az aluljáróban, egyet pedig a Príma Pékkel szemben. A város legjobb túrós pogácsája, kakaós csigája, de olyan extra finomságok is vannak, mint kapros-túrós croissant, tönkölyös croissant, kókuszos-kakaós minicsiga, hú, nagyon jó, és ha előre betelefonálsz, félreteszik neked, sz'al überkirályság.

Én mostanában vagy nem főzök, vagy főzetek :) vagy olyat főzök, ami alulról verdesi a blogolhatóság határait, ehhe. Most például elárulom a képhez tartozó titkos családi receptet: végy 2 doboz Cserpes natúr joghurtot, fél kiló szamócát, a joghurtokat öntsd egy tálba, turmixod bele a szamócák felét, a maradékot vagdosd bele, ízesítsd egy kis mézzel és vaníliakivonattal, a gyümölcs gondosan félretett szép példányaival díszítsd a tetejét, tedd hűtőbe egy éjszakára. Most is ott van, várja a bevetést, a kívül rekedtek izgalma meg egyre fokozódik...

2009. május 9., szombat

Kapros-joghurtos csirke (2x)


Egy újabb darab a "csuszpájzos csirke"-sorozatból. Volt már póréhagymás-rakott tésztás, krémsajtos-tejszínes, ez most kapros-joghurtos lett, mert ez volt itthon.

Hozzávalók:

60-70 dkg csirkemell
1 csokor kapor
1 közepes fej hagyma
1,5 pohár joghurt
2 fakanál liszt
olaj


A csirkemellet ujjnyi darabokra vágom, sózom, forró olajban fehérre sütöm, majd egy tányérra szedem. A lisztet megpirítom (ugyanabban) az olajban, belekeverem az apróra vágott kaprot, a 4 cikkre szelt hagymát. Visszateszem a csirkét, és kis vizet (előrelátóbbak:húslevest) aláöntve puhára párolom. Ha kész, beleöntöm a joghurtot, és átforralom. Rizzsel ettük.

Csajszi is kapott belőle (rizzsel leturmixolva), ez adta az ötletet, hogy a KJCS-t hidegen is hasznosítsuk. Leturmixoltam (rizs nélkül :) ), kicsit hagytam, hogy összeérjenek az ízek, és szuper kis szendvicskrém lett barna magos kiflihez.

2009. május 5., kedd

Nizzai saláta (Salade niçoise)

Írtam már, hogy egy ideje fogyókúrázom? Ha esetleg nem tűnt volna fel a feltett receptekből (gondolom nem) akkor most itt egy valódi, könnyű saláta ami azért jó mert nem kell összekeverni az összes hozzávalót és utána kipiszkálni a nemkívánatosakat, hanem egy saláta alapra helyezendőek a különböző kalóriadúsabbnak mondható alkatrészek. Így egyfelől azok is jóllakhatnak vele akik nem diétáznak, akik meg erre kényszerülnek azoknak a lelkiismeretükre van bízva, hogy mennyit spórolnak meg a feltétekből.
Próbáltam a neten keresgélni egy autentikus nizzai változatot. Rengeteg eredetibbnél eredetibb verzióval találkoztam, van aki krumplit is rak hozzá van aki articsókát, megint mások tonhalat vagy édesköményt. Valójában az évszakoktól is függ a hozzávalók variációja. Én most Annie konyhájából választottam egy szimpatikus receptet és adtam hozzá egy kis krumplit is, hogy fokozzam a tartalmasságát.

Hozzávalók:

1 fej saláta
1 piros kaliforniai paprika
3 nagy paradicsom
1 jó marék zöldhüvelyű zöldbab
1 kigyóuborka
1 fej fehér hagyma (most csak lilát kaptam, egyébként a fehér hagyma egy kissé édeskésebb mint a vörös vagy a lila)
2 keménytojás (azért ebből szerintem mehet több is)
4 ajóka (szardella, ringli) filé
1 doboz tonhalkonzerv
1 marék olivabogyó (kb 10 dkg)
4-5 szem salátakrumpli

Az öntethez:
2 ek ecet
6 ek olivaolaj
1 gerezd fokhagyma
só, bors

A zöldbabot megfőzöm és hagyom kihűlni (ha kell, előtte darabokra vágom). Így teszek a tojásokkal és a krumplival is. A salátát alaposan megmosom majd lerázogatom a levelekről a vizet. Egy pár levelet félrerakok, ezekkel bélelem majd ki a tálalásnál a salátástálakat, a többi levelet pedig csíkokra tépkedem. Megpucolom a keménytojásokat és elnegyedelem őket, ugyancsak cikkekre vágom a paradicsomokat is. Az uborkát, a paprikát, a főtt krumplit és a hagymát felkockázom.
Elkészítem az öntetet, ehhez a sót és a borsot feloldom az ecetben majd hozzákeverem apránként az olajat. Végezetül beleaprítom a fokhagymát.
Egy nagy salátástálban összekeverem a salátacsíkokat, a zöldbabot, a paprikát, a paradicsomot, a hagymát, az olivát és az uborkát, majd megöntözöm az öntet felével.
Tálaláskor szétosztom a salátalevéllel kibélelt tálkákba a salátaalapot, a tetejére rendezem a felvágott tojást, a tonhalat, a krumplikockákat és az ajókát majd megöntözöm a maradék mártással. Friss baguette-tel vagy magos zsömlével esszük.



Ajókát ez esetben nem kaptam de most kibírtuk anélkül is.

2009. május 2., szombat

Halas rakottas

A linkeskedés után álljon itt egy laktató egytálétel receptje.

Hozzávalók:

1 kg tengeri halfilé
80 dkg krumpli
6 dl joghurt
1 nagy fej hagyma
1 ek mustár
3 ek kapribogyó
2 tojás
1 doboz konzerv kukorica (vagy 20 dkg mirelit)
25 dkg sajt
só, bors, babérlevél, olaj

A joghurtot leszűröm, vagyis egy pelenkával (ami ugye minden háztartásban akad) vagy ritkább szövésű konyharuhával kibélelek egy szűrőt, ebbe borítom a joghurtot és egy tál fölött hagyom, hogy kicsepegjen a leve. A krumplit sós, babérleveles vízben félpuhára főzöm. A hagymát kockákra vágom, olajon megpárolom. Ha mirelit kukoricából dolgozom azt is megpárolom, a kaprit apróra vágom. A halat 2-3 cm széles csíkokra szelem, enyhén sózom és borsozom.
A kicsepegtetett joghurtot összekeverem a tojásokkal, a kaprival, a mustárral, sóval és borssal majd beleforgatom a kukoricát és a hagymát.
Egy hőálló tál aljára karikázom a félpuha krumplit, ráteszem a felcsíkozott halat, majd az egészre ráöntöm a joghurtos-kukoricás masszát. A tetejét megszórom reszelt sajttal és 200 fokos sütőben kb 45 perc alatt készre sütöm.
Zöldsalátával vagy savanyú uborkával tálalom és bizony jól csúszik hozzá egy pohár száraz, fehér bor.

.

2009. május 1., péntek

Még mindig segít a süti

Siessetek, van még egy pár darab receptfüzet! (a részletekért katt a képre)

2009. április 18., szombat

Critical moms

Április 19-én, a Föld Napja alkalmából minden eddiginél nagyobb felvonulást szerveznek a budapesti biciklisták. A demonstrációhoz ezúttal gyerekes, babakocsis családok is csatlakoznak.

Gyülekező:
2009.04.19. vasárnap 15:30-16:00 között
VI.ker. Kodály körönd (irányban a Hősök felé)
Indulás: 16:00
Útvonal: Andrássy út - Hősök tere - Olof Palme sétány - Városliget (kb.2km)

A kerékpárosok évek óta szeretnének partnereket találni a belváros forgalomcsillapítását célzó törekvéseikhez. Idén a kritikus tömeg kisgyermekes családokkal is bővül, akik gyalogosan, babakocsikkal és hordozókkal haladnak majd mellettük a járdán. Ők úgy érzik, a város közlekedési infrastruktúrájának hiányos fejlődésével, a közterületek és közintézmények akadálymentesítésének elmaradásával állampolgári jogaik sérülnek. A közlekedésben és ügyintézésben másodrendűvé degradálódnak, a járdán gyakran el sem férnek, a szorosan parkoló autók között nem tudják áttolni a babakocsit, az aluljárókat nem használhatják, parkjaik, játszótereik hangosak és szmogosak.

A gyalogosok, kisgyermekesek 15:30-tól gyülekeznek a Kodály köröndön, majd a biciklisták mellett 16:00kor ők is elindulnak az Andrássy út járdáján, a Hősök terén keresztül a Városligeti parkba.

További infó itt.

2009. április 17., péntek

Sajtban sült (c)sirkecomb salátával


Amikor megláttam ezt a csirkét Mirelle blogjáról linkelve az NLCafén, rögtön bekedvenceltem, egyszerűségében is annyira tökéletesnek tűnt, plusz tejföl, ugye, minden mennyiségben jöhet. Kicsit szkeptikus voltam, hogy valóban megpuhul-e a hús lefedés nélkül, de tényleg, puha, omlós lett, mmm, na nem áradozom, jöjjön a recept.

Hozzávalók:

csirkecomb
kevés liszt+pirospaprika
sok sajt
sok tejföl
kis olívaolaj

Csirkecombokat megsózom, kevés paprikával elkevert lisztbe forgatom, olívaolajjal kikent jénaiba teszem. Jól leöntöm tejföllel, jól megszórom reszelt sajttal, és be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Akkor van kész, amikor a sajt szépen, barnán ráolvadt. Zsizzsik-féle salátával ettük (joghurt helyett kefírrel), férj kilobbizott magának egy kis rizst is pluszban.

Mirelle receptje

2009. április 15., szerda

Gyors, fapados sonkás tészta


Mindenkinek, aki még rá bír nézni a sonkára, sőt, főzni sem átall a húsvéti maradékból, ellenben nem akar sokat vacakolni vele. Vigyázat, hízlaló és laktató!

Hozzávalók:

húsvéti sonka maradéka (nem mértem, ízlés dolga, 25-30 dkg legalább)
25 dkg nagykocka tészta
tejföl (sok)

A sonkát pici darabokra vagdosom, nemcsak a húsos, hanem a zsíros részét is. A tésztát sós vízben kifőzöm, összekeverem a sonkanyiszattal, lapos tűzálló tálba teszem kb. a felét, rá tejföl (nem kell túl sok, nehogy beszívja a tészta), másik fele, rá tejföl. Nem lesz olyan tömb, mint a menzán, de mi így jobban szeretjük. Nem sózom pluszban, elég a tészta és a sonka sóssága. Sütőbe vele, 200 fokon addig marad bent, amíg a teteje megpirul. Ennyi az egész :) Sok tejföllel meglocsolva esszük.

2009. április 10., péntek

Töltött, fonott kalács

Már nem mertem a címben elétenni a húsvéti jelzőt mert talán idén már idő hiányában nem sok blogolvasónak lesz ideje megcsinálni ezt a receptet az ünnepre. Nevezzük akkor most egy évig vasárnap reggeli kalácsnak vagy ötórai kávékalácsnak, aztán majd jövőre újra felveheti a húsvéti jelzőt pár napra.
A tölteléket el is lehet hagyni (akik mondjuk sonka mellé szeretnék enni) vagy lehet turbósítani is, mákos, diós, túrós formában. Én most egy egyszerűbb, kakaós változatot készítettem el.

Hozzávalók:
-200 ml tej
-60 gr vaj vagy margarin
-30 gr élesztő
-60 gr kristálycukor
-550 gr finom liszt
-1 citrom reszelt héja
-kevés rum aroma (elhagyható)
-4 tojássárga
-csipetnyi só

A töltelékhez:
-4 ek cukrozatlan kakaópor
-4 ek porcukor
- nagyobb diónyi olvasztott vaj/margarin

A kenéshez:
-1 tojás
-1 kk olaj

A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A vajat/margarint felolvasztjuk. A lisztet egy keverőtálba szitáljuk és az összes hozzávalóval kenyértészta állagú tésztává dagasztjuk. Meleg helyen kb 50 perc alatt kétszeresére kelesztjük. Amíg a tészta kel, a kakaóport összekeverjük a porcukorral.
A megkelt tésztát annyi részre osztjuk, ahány fonatú kalácsot szeretnénk készíteni. Minden kisebb bucit egyenként kinyújtunk, kb 40 cm hosszú és 15 cm széles téglalappá. Ha csak hármas fonatot készítünk akkor inkább széltében mint hosszában próbáljuk még nyújtani a tésztát. Megkenjük olvasztott vajjal, rászórunk kb 2-2 és fél evőkanálnyi cukrozott kakaóport és a kanál hátával egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. Érdemes egy kb 1 cm széles peremet kihagyni a kakaózásból a tekerés végéhez eső szélen mert amikor feltekerjük a tésztát akkor így "lezárható" a fonat. Értelemszerűen a téglalapokat feltekerjük mint a beiglit és a lezárásokkal lefelé magunk elé tesszük a (3) 4 copfot.
A négyes fonásra álljon itt egy kis képes segítség, remélem kisilabizálható valami belőle:

és így tovább, ahogy a minta adja magát.

A kalácsot még egy fél órát kelesztjük meleg helyen, ezalatt előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Majd a tojás és az olaj keverékével megkenjük. A sütőbe teszünk egy kis jénaiban vagy más hőálló edényben kb egy dl vizet és aztán betoljuk mellé a kalácsot is sülni kb 25-30 percre. Amikor szép barna a teteje, akkor kész.


2009. április 7., kedd

Sajttekercs

Ezt az aktuális, gyorsan és nagyon könnyen elkészíthető fogást az Anyukámtól tanultam. Így húsvét táján rendre legyártott két-három adag tekercset aztán utána napokig őrt állt a hűtő előtt, hogy megpróbálja megmenteni előlünk. Nem sok sikerrel strázsált és hiába is próbált volna még többet csinálni belőle, akkor sem tudtunk volna betelni vele.
Nagyszerű kiegészítője a sonkatálnak már ha van olyan szerencsés a háziasszony, hogy a család nem pusztítja el még az ünnep előtt.
Most 4 féle töltelékkel készítettem el, két sajttekercset fele-fele töltve. A hozzávalókat így 4x fél adagra adom meg.

Hozzávalók:

-tekercsenként 20-30 dkg eidami sajt (ez a sajtfajta a legalkalmasabb, kísérleteztem mással is de az nem nyújtható olyan jól)

A körözöttes-sonkás töltelékhez:
-kb 6 szelet gépsonka
-fél tégely túró
-fél tubus juhtúró
-egy kis hagyma fele
-őrölt kömény, só, bors, pirospaprika

A túrós-tojásoshoz:
-1 keménytojás
-fél tégely túró
-fél tubus juhtúró
-snidling
-só, bors

A füstölt lazacoshoz:
-100 gr füstölt lazac
-fél tégely ricotta
-1 nagy ecetes uborka
-kis darab hagyma reszelve
-só, bors, (uborkalével savanyítható)

A háromsajtoshoz:
-1 szelet márványsajt
-6 szelet füstöltsajt
-1 tubus sajtkrém
-apróra darabolt dió (opcionális)

Továbbá apró kockára vágott különböző színű paprika, retek, snidling

Először a töltelékeket készítem el. A körözöttes, a lazacos és a háromsajtos változatnál a sonka a füstölt lazac illetve a füstölt sajt nem a krémbe kerül, ezeket félreteszem. A többi alapanyagból elkészítem a krémeket.
A sajtot egy mélyhűtőzacskóba teszem, begumizom zacskó nyakát majd egy vízzel teli lábosban felteszem főni a csomagot. Egy darab folpackot margarinnal vagy vajjal vékonyan megkenek. Amikor látom, hogy a sajt kellően megolvadt, elnyisszantom a zacskó nyakát és az olvadt sajtdarabot a folpackra csúsztatom. A masszát gyors mozdulatokkal kinyújtom kb 3 mm vastagságúra. Az így keletkezett sajtlapot letakarom sonkával / füstölt lazaccal / füstölt sajttal és aztán rákenem egyenletes vastagságban a krémeket (vagy kapásból megkenem a tojásos krémmel a 4. verzió esetében). Megszórom a paprika kockákkal aztán mintha rétest készítenék, a folpack segítségével feltekerem. Hűtőben jól lehűtöm őrködöm felette és aztán vékony szeletekre szelem. Nálunk 8 ember lakott jól ebből az adagból.



Lehet szebben is tálalni ha az ember nem számítja el a tál nagyságát.

2009. április 2., csütörtök

Csír ap!


Igazság szerint ez magamnak kéne mondogatni. Boldogan belevágtam a csíráztató bizniszbe, hiszen piece of cake, és ha feleolyan egészséges, mint amennyire mondják, már megérte.

Az első adag tönkölybúzát Pécs mediterrán klímájában próbáltuk szárba szökkenteni. A 100 magból kikelt kb. 12 (ja, hogy ennek gyökere is van? ezt miért nem mondta senki?), manikűrollóval learattuk, megettük. Ezután lelkesen mostam a kristálytiszta forrásvízben a csap alatt a miniatűr brokkolimagokat, nem törődve azzal, hogy rámragadnak, összeragadnak, gusztustalanok. Naponta 2x mosogattam őket, nem törődve azzal, hogy rámragadnak stb. Aztán egyszer elfelejtettem a mosogatást, és amikor belestem a csíratálba, egy gonosz új civilizáció születésével kellett szembesülnöm, amely penészes brokkolicsírák képében készül Angyalföld durva leigázására. Mivel a feng shui szerint se tanácsos rohadt csírákat tárolni a nappali bal sarkában, ezért széles és gyors mozdulattal iktattam őket a kukába.

Most kissé kedveszegett vagyok. De nem adom fel! Az én csíratálamban is haragoszöld, erőtől duzzadó csíravadon lesz, mit vadon, csíraorgia. Addig is kivetítem nekik ezt a képet: I-lye-nek legyetek. Hallja a kolléga is ott a bal szélen?

A kép forrása egyelőre ;) ez

2009. március 30., hétfő

Anyák napjára



Sok sikert!

UPDATE: Most látom, hogy március elején a Mamami anyukái is akcióba léptek. Minden jel arra mutat, hogy idén szép ünnepe lesz a Lea Anyaotthonnak.

2009. március 28., szombat

Kossuth-kifli


A barátaim majdnem szentté avattak, mert azt hitték, hogy én sütöttem meg a Sakktáblatortát :D pedig zsizzsik kollegina ügyességét dicséri a mű. Én jóval könnyebb fába süteménybe vágtam a fejszémet késemet: egy igazi békebeli nagymamás recept készült egy régi, kézzel írott füzetből.

Hozzávalók:

12 dkg vaj
25 dkg cukor
1 citrom leve és reszelt héja
4 tojás
12 dkg liszt
tetejére őrölt dió vagy mandula, esetleg durva kristálycukor

A vajat jól elkeverem a cukorral és a tojássárgájával. Nagymamám nem bízik a robotgépekben, az ő tanácsára először géppel jól kikevertem, majd kézi erővel hajtott fakanállal folytattam, amíg jó habos nem lett (lehet, hogy mégis megérdemlem azt a glóriát? ;) ). "Nagyon ki kell keverni, mert csak úgy könnyű és szapora."

Hozzáadom a citrom levét és héját, és a lisztből adagolok a tésztába egy keveset úgy, hogy a citromlébe kerüljön, és először azzal keverem el. Felverem a 4 tojás fehérjét, és felváltva keverek a tésztához egyszer lisztet, egyszer tojáshabot. Kikent, kilisztezett (vagy sütőpapírral bélelt) tepsibe teszem, tetejét meghintem darált dióval/mandulával vagy nagyszemű kristálycukorral (olyan kell,a mi nem olvad rá sütés közben) Előmelegített sütőben világossárgára sütni (tűpróba).

2009. március 21., szombat

Sakktáblatorta

A recept eredetije Lajos Marié, ezt egészíteném ki egy-két praktikával amit pár megsütött torta után sikerült összegyűjtenem. Igaz, az eredmény még így sem tökéletes de szerintem egy családi ünnepségen éppen elegendő elismerést lehet bezsebelni vele és idővel azért lehet még tökéletesíteni a technikát.
Ahhoz szeretnék egy kis kedvet csinálni (már akinek szüksége van rá), hogy próbáljatok tortát készíteni, nem annyira ördöngös mint amennyire kinéz, csak sok idő és türelem kell hozzá. Lebegjen mindig a szemünk előtt a bekasszírozható arany babérkoszorús háziasszonyi oklevél, romantikusabbaknak a családtagok szemében megcsillanó gyertyafény, esetleg ilyenkor válság idején a sarki cukrászda tortaárlapja.

Nálam a menetrend a következő. Egy-két nappal a tervezett zsúr előtt megsütöm a piskótát, majd minimum 6 órát pihentetem (jobb egy egész éjszakát állni hagyni), hogy ne morzsálódjon atomjaira a sütemény amikor szeletelem. A sütés kb 1 órát vesz igénybe.

A piskóta hozzávalói (16 szeletes tortához)
-100 gr finomliszt
-80 gr étkezési keményítő (ettől a piskóta könnyebb lesz lehet, de nem érdemes liszttel kiváltani)
-180 gr kristálycukor
-1 tasak vaníliáscukor
-2 ek cukrozatlan kakaópor
-2 kk sütőpor
-6 tojás (fontos, hogy csak friss tojással dolgozzunk!)
-3-4 ek hideg víz
-1 csipet só

A piskótakészítésnél fontos az előre bemelegített sütő, ezért elsőre felcsavarom a sütő gombját 180 fokra. Majd kibélelek egy 26 cm-es tortaformát sütőpapírral. Margarinból kis pöttyöket rakok a tortaforma aljára és oldalára, ehhez ragasztom a sütőpapírt.
Összeszitálom a lisztet, a keményítőt, a kakaóport és a sütőport. Ez megint fölöslegesnek tűnhet de így sokkal egységesebb lesz a tészta, egyenletesebben oszlanak el a hozzávalók és szebben sül a sütemény.
A tojássárgákat felverem a cukor felével és a vaníliáscukorral egy akkora tálban amiben a teljes tésztamennyiség el fog férni. A fehérjéket pedig a maradék cukorral, a vízzel és a csipet sóval verem kemény habbá.
Az összeállításnál először egy adag tojáshabot (kb a harmadrészét) dolgozok hozzá a sárgából vert habhoz. Nagyon fontos a kézi habverővel végzendő, óvatos, állított o betűt formázó mozdulat, ettől ugyanis levegő jut a tésztába és nem törik össze a tojáshab. Erre hintem a lisztes keveréket amit szintén óvatosan beledolgozok a tésztába, majd megint hab, kever, megint liszt, kever, amíg el nem fogynak a hozzávalók. A formába öntöm és megpróbálom egy kicsit a közepe felől a széle irányába húzni a tésztát, ezzel egy kissé mérsékelni lehet a púpot ami a sütéskor keletkezik.
Betolom a sütőbe és kb 35- 40 percig sütöm. Nem nyitogatom a sütő ajtaját csak akkor amikor már úgy látom, hogy megsült. Ekkor tűpróbával ellenőrzöm, hogy valóban a közepe is átsült-e. Kikapcsolom a sütőt és nyitott sütőajtónál hagyom egy kissé kihűlni a tésztát. Össze fog esni, ez a dolga. Kb 15 perc után kifejtem a formából és a sütőpapírból, majd púpjával lefelé rácsra teszem, konyharuhát borítok rá és magára hagyom. Kb 24 cm átmérőjűre zsugorodik össze majd a piskóta.

Másnap elkészítem a krémet, megtöltöm a tortát és bevonom. Ez a művelet is kb 1 órát tart.

A krém hozzávalói:

-20 gr vagy 12 lap zselatin
-250 gr túró (minél krémesebb fajta annál jobb)
-1 dl tej
-250 gr mascarpone
-200 gr porcukor
-1 tasak vaníliáscukor
-1 citrom héja és leve
-5 dl habtejszín amit előzőleg behűtünk jó hidegvíz hőmérsékletűre

A díszítéshez (szabadon választott): habtejszín, habfixáló, mandulaforgács. Vagy apróra tört csokis keksz, csokiforgács, színes drazsé, cukorgyöngy, koktélcseresznye stb.)

Beáztatom a zselatint kb 1 dl vízbe. A túrót és a tejet botmixerrel összedolgozom, igyekszem a lehető legcsomómentesebbre összeturmixolni. A mascarponét kikeverem a porcukorral és a vaníliáscukorral majd ehhez a krémhez részleteiben hozzáadom a tejes túrót. Belereszelem a citrom héját, beleszűröm a levét.
A zselatint felolvasztom a tűzhelyen. Csak annyira kell megolvasztani a lapokat vagy a beáztatott port, hogy feloldódjon a zselé, forrnia végképp nem kell mert az ronthat a zselatin szilárdulásán. Amikor a krémhez dolgozzuk fontos, hogy kiegyenlítsük a két anyag hőjét, vagyis először egy evőkanállal adjunk a krémből a zselatinhoz, keverjük el, majd megint egy kanál krém, keverés és annyiszor ismételjük ezt a műveletet amíg kézmelegre nem hűtjük a zselatinos masszát. Ezt muszáj ennyi lépésben megtenni, ellenkező esetben soha nem fog megszilárdulni a krém.
A tejszínhabot felverem kemény habbá. Ehhez elengedhetetlen, hogy kellőképpen be legyen hűtve a tejszín. Én még a habüstöt és a robotgép habverőjét is beleteszem hűtés céljából hideg vízbe, pláne nyáron. Fontos még, hogy ne nagy fokozaton kezdjük a habverést mert kicsapódhat az egész tejszín. Kezdjük kisebb fokozaton, majd folyamatosan emeljük a sebességet. Az így felvert tejszínt kis adagonként, óvatosan a túrókrémhez dolgozzuk. A kész krémet habzsákba vagy nejlonzacskóba töltjük (aminek aztán a sarkát levágva habzsákot rögtönözhetünk).

Az összeállításhoz felvágom a piskótát három lapra. Ehhez használhatunk sima kést is, viszont amelyik családban van kéznél horgász családtag, ott nem lesz probléma egy darab damil beszerzése. A tortát damillal körbekerítve és fojtásos módszert alkalmazva ugyanis ha lehet, még szebben lehet vágni a tortát. Egy körszeletet meghagyunk, a másik két szeletből pedig karikákat vágunk ki. Ehhez szükségünk van egy kb 20-16-12-8 és 4 cm átmérőjű tányérra/fedőre/bögrére/pohárra, akármilyen kör alakú tárgyra. A tortaszeletre helyezzük először a 20 cm-es sablonunkat, körbevágjuk. Utána a megmaradt 20 cm-es átmérőjű piskótára helyezzük a 16 cm-es sablont, körbevágjuk és így tovább. Összesen 2x5 piskótagyűrűt kell kapjunk.
A töltésnél az alsó szeletre helyezzük a 24, a 16 és a 8 cm-es gyűrűket, a közöttük lévő árkot kitöltjük krémmel. A második emeletnél ahol piskóta volt most oda krém kerül és ahol krém volt, oda a süteménygyűrűt rakjuk. Összesen négy emeletet kell képezzünk az alapanyagokból.

Ezután bevonjuk az oldalát. Ehhez érdemes beszerezni egy habkártyát, ami kb. 200 Ft-os beruházás és nagyjából minden nagyobb hipermarketben kapható. Ha ez nincs, akkor tortalapáttal (vagy rövidebb pengéjű késsel) is lehet próbálkozni, vakolókanálként alkalmazva. Az oldala után a tetejére rakunk a maradék krémből és a szélétől a közepe felé elsimítjuk a krémet, vigyázva az "oldalél" kialakítására. Ezt a műveletet végezhetjük egy egyszerű nagykéssel vagy palacsintalapáttal is. A célszerszám egy ún. bevonólapát lenne de enélkül is lehet boldogulni.
Ha megvan a torta egy éjszakára beteszem a hűtőbe hűlni de itt is minimum 6 órára szükség van amíg jól meg nem szilárdul a zselatin.
Tálalás előtt az oldalát megszórhatjuk mandulaforgáccsal, apróra tört csokis kekszmorzsával, csokidarával, de a krémet magát is csíkozhatjuk a habkártya hullámos oldalával. A tetejére nyomhatunk habzsákból habfixálós tejszínrózsákat. Ehhez a 16 szeletes tortánál először kijelöljük a torta "négy sarkát" majd a sarkok közötti távolságot megfelezzük, oda is rakunk egy rózsát és ettől jobbra és balra szintén egyet-egyet. Így szabályosan felosztható a torta. Ha nem akarunk a tejszínnel pepecselni akkor sütőpapírból vághatunk ki sablont úgy, mint amikor ovis korunkban terítőt vágtunk papírból. Ezt óvatosan rakjuk a torta tetejére és szitáljunk a tetejére cukrozatlan kakaóport. A papír eltávolítása után szép mintás lesz a torta.

Nálam ez lett a végeredmény, majdnem nem sikerült lefotóznom:



2009. március 19., csütörtök

Túrógombóc édesen és sósan


Sokféle túrógombócot próbáltam már, egyszer szárított zsemlekockával is csináltam a tésztáját - valóban pillekönnyű volt, de valahogy mégsem az igazi. Maradok inkább a nagyi otthoni receptjénél, ez a saját szám íze szerinti, egyszerűségében is tökéletes verzió.

Hozzávalók:

25 dkg túró
14 dkg (7 púpozott EK) búzadara
3 tojás
zsemlemorzsa, olaj
édes változathoz: tejföl, porcukor
sós változathoz: tejföl, kis tej, olaj, pirospaprika

A kifőzés előtt legalább pár órával készítsük el az alapot, de az sem baj, ha egy fél napot pihen. A tojásokat jól felverjük (változat: a fehérjéből habot verünk, amit külön beleforgatunk a tésztába), összekeverjük a túróval és a darával. Állni hagyjuk. Vizet forralunk, evőkanállal nagyobb galuskákat szaggatunk bele. Érdemes egy próbagombóccal tesztelni a tészta állagát: ha szétfő, egy kis liszttel sűrítsük a masszát. Zsemlemorzsát pirítunk, meghempergetjük benne a pszeudo-gombócokat, majd tejföllel, porcukorral, hangulat szerint fahéjjal megszórva tálaljuk.

A családban dívik egy sós változat is, ugyanezt a tésztát készítjük, de a végén nem cukorral szórjuk meg, hanem egy lábosban kevés olajon átforrósítjuk a kis tejjel csomómentesre kevert tejfölt, kevés pirospaprikával ízesítjük, és azzal locsoljuk meg a gombócokat.

2009. március 16., hétfő

Fűszeres-mézes-almás csirkecomb

Múlt hónapban vettem először Magyar Konyhát, tartottam tőle, hogy kinyitom, és megcsap a menzaszag, a minden ételt egy paradicsomgerezddel és 3 levél petrezselyemmel dekoráló, pörköltfoltos terítős feeling, de nem, kellemes meglepetés volt, egészen jó receptek vannak benne (inkább hagyományos típusúak). A layout kicsit túlzsúfolt, de nem bántóan ronda, és nem kell modoros szóviccek tömkelegén átverekednünk magunkat, hogy eljussunk az ételhez (mint a TV Paprikában, brrr), sz'al összességében rendben van.

Az ehaviban találtam ezt az igazán jó vendégváró ételt - bár ha a vendégek éhesen érkeznek, fennáll a veszély, hogy akkor jut eszébe az embernek fényképezni, amikor már csak kevéssé fotogén lerágott csontokból tudna egy helyes csendéletet összedobni...

Hozzávalók:

5-6 csirkecomb

a páchoz:
1-1 ág kakukkfű (nálam most sajnos csak szárított), rozmaring, negyed csokor petrezselyem apróra vágva
3 EK méz
1 EK szójaszósz
1-1 kiskanál só és fehér bors
3 EK olívaolaj

a sütéshez:
kb. 1-1,5 dl száraz fehérbor
2 savanykás alma
pár szem olívabogyó
1-1 ág kakukkfű, rozmaring, negyed csokor petrezselyem apróra vágva

Figyelem! Ez egy "előző napos" étel: jó, ha egy éjszakát ázik a pácban. Tehát fogyasztás előtti este combokról a bőrt lenyúzom (a toklászás egy igazi pain in the ass munka, inkább kihagyom), a húst mosom, szárogatom. A hozzávalókból elkészítem a pácot, megkenem a combokat, a maradékot rájuk öntöm, és a hűtőben hagyom egy éjszakára.

Másnap forró olajon jól megpirítom a combok mindkét oldalát, eközben a sütőt 200 fokra melegítem (légkeverés: 185 fok). A pirult combokat tűzálló tálba teszem, a bort aláöntöm, és lefedve 20 percig párolom.

Az almákból magházukat kivájva szép karikákat vágok, és ha lejárt a 20 perc, megfordítom a húsokat, az almaszeleteket szép számban rájuk teszem, és fedő nélkül, együtt mennek vissza a sütőbe 15 percre (a szafttal időnként meglocsolom őket). A 15 perc letelte után rájuk szórom a maradék zöldfűszereket, melléjük dobálom az olívabogyót, és még 5-6 percig sütöm. Angol sültkrumplival ettük a változatosság kedvéért :)

kép src

2009. március 10., kedd

Póréhagymás-csirkemelles rakott tészta

Úgy látszik, blogunk számára a március a csirkemell hónapja, zsizzsikhez hasonlóan valahogy nekem is az keveredett ma a sütőmbe. Alapvetően combpárti lévén a csirkemell nálunk valamilyen (lehetőség szerint tejszínes) szmötyi társaságában képzelhető el, ezért boldogan próbáltam ki Andi receptjét dúsítva egy kis póréhagymával.

Hozzávalók:

50-60 dkg csirkemell
fél szár póréhagyma
3-4 gerezd fokhagyma
fél zacskó (kb. 12-13 dkg) csavart tészta
olívaolaj
1 dl tejszín
kb. fél pohár tejföl
3 dkg vaj + külön a sütéshez + a tál kikenéséhez
1 púpozott EK liszt
3 dl tej
1 nagy csokor petrezselyemzöld
sajt
só, bors, fehér bors, szerecsendió

A tésztát kifőzöm, lecsepegtetem. A csirkemellet ujjnyi darabokra vágom, sózom, borsozom, majd olívaolaj és vaj keverékén átsütöm a karikákra szelt póréhagymával együtt. Ha megsült, kiveszem a húst, és az olajba belenyomom a fokhagymát, a tejföllel elkevert tejszínt és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Kicsit átforgatom, majd belekeverem a húst és a tésztát. Kivajazok egy tálat, beleöntöm a húsos-tejszínes egyveleget.

A 3 dkg vajból, a lisztből és a tejből besamelmártást készítek (vajon lisztet megpirítom, bele a megmelegített tej, só, fehér bors, szerecsendió, közepesen sűrűre főzöm), ez megy a tészta tetejére, és erre reszelek rá ipari mennyiségű sajtot. Az eredeti recept előmelegítés nélküli sütőben 200 fokon való sütést ír, én követtem ezt, de nem hinném, hogy túlzottan hőfok és sütésmód-érzékeny étellel állunk szemben, úgyhogy ez variálható. A lényeg, hogy szépen rásüljön a sajt, és gusztusos, ropogós aranybarna kérget képezzen a tetején. Nagyon finom.


A közös konyha(kert) blogról

2009. március 8., vasárnap

Göngyölt csirkemell á la Harry

Ezt a receptet egy osztrák barátnőm férjétől kaptam aztán egy ici-picit módosítottam rajta. A recept kipróbálása után csak annyit tudok mondani, hogy az ég áldja meg az ilyen ügyeskezű férjeket (és az ügyeskezű feleségeket is, akik utána csinálják)!

Hozzávalók 4 személyre:

4 csirkemell
4 nagy szelet bacon
4 szál újhagyma
sajt
fokhagymakrém
mustár
só, bors

A csirkemelleket enyhén kiklopfolom, picit sózom és borsozom. Bekenem fokhagymakrémmel és mustárral majd a hús alá teszek egy szelet bacont. Az újhagymát megpucolom, zöldjét annyira visszavágom, hogy kb olyan hosszúságú maradjon a hagyma mint a hússzelet. Ha nagyon vastag a hagyma akkor elfelezem. Minden baconre fektetett csirkemellre teszek egy újhagymát és aztán felhajtom a szalonna két végét a hagymára, betekerve ezzel a hússzeletet. Hústűvel vagy fogpiszkálóval megtűzöm az egészet. Ezt a játékot minden szelettel eljátszom.
Serpenyőben kevés olajat forrósítok és a hússzeleteket villámgyorsan elősütöm (kb 1-2 perc oldalanként). Az elősütött húsokat egy jénaiba teszem és kb 200 fokos sütőben még 15-20 percig készre sütöm. Kiveszem a sütőből, kipiszkálom a hústűket majd egy-egy sajtszeletet grillezek a tetejükre. Ekkor már figyelni kell, ne maradjon sokáig a sütőben az étel mert akkor könnyen kiszárad.

Köretként tanyasi burgonyát csináltam hozzá. Ehhez nem szétfővő vagy salátakrumplit alaposan megcsutakoltam, zöldségkefével átkeféltem. Héjastul megfőztem, a főzővízbe beletettem 1-2 gerezd fokhagymát. Ezután négybe vágtam, ha még vizes volt akkor papírtörlővel megszárogattam és forró olajban aranybarnára sütöttem.

Salátának a mostanság kapható, színtelen és szagtalan ámde nyomokban tavaszt tartalmazó primőrökből készítettem egy egyszerű, ecetes-olajos öntettel nyakonöntött egyveleget.



2009. március 3., kedd

Csirkemellcsíkok bortésztában, kukoricás reteksalátával


Hozzávalók:

- 2 egész csirkemellfilé (4 fél)
- 30 dkg liszt
- kb 2-3 dl bor vagy sör
- 2 tojás
- 1/2 dl olaj
- só, bors

- 1 jégcsapretek
- 1 szál póréhagyma
- 2 doboz konzerv kukorica
- 1 nagy doboz joghurt
- 1/2 csomag tehéntúró (kb 10 dkg)
- 1 ek mustár
- 1/2 alma
- só, bors

- olaj a sütéshez

A csirkemelleket megmosom és ujjnyi vastag csíkokra szeletelem. Elkészítem a bor vagy sörtésztát, amihez a lisztből, tojásból, olajból, borból, sóból és borsból palacsintatésztánál kicsit sűrűbb masszát kavarok.
A retket vékony csíkokra szelem (ehhez először le szoktam nem túl vékonyra gyalulni a matériát majd utána felcsíkozom a szeleteket). A pórét is vékony szeletekre vágom és hozzáadom a retekhez. Majd az egészet összekeverem a két doboz kukoricával.
Az öntethez egy szitán átpasszírozom a túrót, hogy jó homogén állagú legyen. Összekeverem a joghurttal és a reszelő legfinomabbra reszelő oldalán rögtön belereszelem az almát. Hozzáadom a mustárt, sózom, borsozom. Az öntetet csak tálaláskor rakom a salátára.
Mielőtt enni szeretnénk bő, forró olajban kisütöm a tésztába forgatott csirkemellcsíkokat (kb 1-2 perc).

Jótékony bénázás: ne próbáljátok szezámmaggal vizuálisan turbózni a panírt mert nem fognak látszani a magok :)

2009. február 25., szerda

Szülinapi menü 11 főre :)


Íme egy 4 születésnapot ünneplő családi banzáj menüje.

1. Csirkehúsleves


A csirkehúslevest szívesen főzöm csirkemellfiléből, mert a gyerekek jobban szeretik. A mellet apró kockákra vágom, a répát felkarikázom, és a kettőt együtt olajon megpirítom. ez a kis sült íz különlegesen jó zamatot ad a levesnek. Azonkívül petrezselyemrajongó vagyok, mindig háromszor annyi petrezselymet vagdalok mindenbe mint az előírt adag! :o) A továbbiakat a szokásos módon...

2. Töltött csirkemell-tekercs baconben sütve

A csirkemellfilét vékony szeletekre vágom, nagyon enyhén megsózom.
Elkészítem a tölteléket: apróra vágott vöröshagymát megdinsztelek, rádobok apróra vágott gombát és sonkát...megpárolom. Egy kiflit vagy zsömlét tejbe áztatok, jó alaposan szétmoncsolom és összekeverem a gombás cuccal.
Megtöltöm a csirkemell-szeleteket, baconbe tekerem és tepsiben megsütöm (pici vizet aláöntök).

3. Baconbe tekert máj kakukkfűvel

Hasonlóan járok el mint a csirkemellfilénél, de nincs töltelék és minden májdarabra teszek egy kis ágacska friss kakukkfüvet. Hasonló módon tepsiben megsütöm.

4. Sörben párolt angol marha stew

Két apróra vágott vöröshagymát megdinsztelek, megfuttatom rajta a kockára vágott marhahúst. Sózom, borsozom. Kevés vízzel felöntöm, 2 marhahúsleves-kockát beledobok, felforralom. Beledobok két babérlevelet és egy kis csokor apróra vágott friss kakukkfüvet. 1,5 - 2 dl sörrel meglocsolom, lefedem és puhára párolom (a legjobb kuktában).

5. Angol sültkrumpli

6. Vajban párolt kelbimbó

A kelbimbót megfosztom a külső héjától, alaposan megmosom. Két evőkanálnyi rendes vajat felolvasztok egy serpenyőben, beleteszem a kelbimbót, enyhén megsózom, kis vízzel felöntöm és fedő alatt félig puhára párolom (mi nem szeretjük agyonfőzve).

7. Holland krumplipüré

Pár darab vöröshagymát, sárgarépát és krumplit megpucolok, megmosok és lábosba teszek. A mennyiség ízlések és pofonok kérdése! :o) Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, sózom és szerecsendióval megszórom. Fedő alatt nagyon puhára párolom. Krumplinyomóval összetöröm, vajjal és kis tejjel habosra keverem.

8. Csokikrémes piskótatorta (franciadrazséval és jégcukorral)

Ez sipric hozzájárulása volt az ebédhez: 6 tojásból piskóta tortaformában megsütve, a krém pedig 20 dkg vaj kikeverve sok (6-7 dkg) rendes kakaóval és sok porcukorral. Ízlésre és emlékezetből csinálta, de azt ígérte, legközelebb leméri az arányokat :) A felnőttekre optimalizált verzióhoz 1 nyers tojás és némi rum is tartozik, de ehhez most túl sok volt a kiskorú.

A krém kikeverésénél fontos, hogy robotgéppel csak előkeverjük, az igazi ízét és állagát a kézi keverés adja meg a recept forrása (=sipric-nagyi) szerint, akitől már majd 30 éve ezt a tortát rendelik az unokák. A krémmel megtöltötte és bevonta a tortát, majd franciadrazséval és jégcukorral díszítette. A legjobb előző este elkészítve, hogy pihenhessen egy fél napot a hűtőben.

2009. február 19., csütörtök

Pangasiusfilé paradicsommártással

A pangasius vagyis cápaharcsa egy trópusi ámde édesvízi halfajta amit azért tartok fontosnak megjegyezni mert általában minden szupermarketben a „tonhal” fakkban található a sütőhekkek, és ilyen-olyan más tengeri halfilék mellett, könnyen léprecsalva ezzel a tengeri halra vágyó háziasszonyt. Nem okoz mondjuk így sem csalódást ez az íze alapján is édesvízi halfajta, mivel kevésbé száraz mint mondjuk egy sima harcsafilé és tökéletesen szálkamentes. Vannak, akik nem annyira szeretik mivel omlósabb és kicsit zsírosabb mint tengeri társai.

Mint minden halfajta, ez is nagyon hamar elkészül ezért én előszeretettel szoktam pl. szombaton ebédre el(ő)készíteni amikor egy egész délelőttös bevásárlás-ügyintézés után percek alatt elővarázsolható a friss ebéd. Ehhez csak idejében ki kell olvasztani a halat és fokhagymás tejbe áztatni. Hogyha petrezselymes krumplit adok hozzá köretnek akkor előre megpucolom a krumplit is, felkockázom és vízzel felöntve a lábossal együtt berakom a hűtőbe, hogy amikor éles üzemmódba váltok akkor csak a tűzhelyre kelljen rakni és megfőzni.

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg pangasiusfilé
2-3 gerezd fokhagyma
½ l tej
2 paradicsomkonzerv (én jobban szeretem a darabolt paradicsomot)
1 közepes fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
bazsalikom, oregano, bors,só
krumpli
petrezselyem
olaj vagy vaj

A beáztatott halfilékről egy konyhai papírtörlővel felitatom a tejet. Sózom és tekerek (kevésbé gasztrosznob napokon szórok) rá egy kis borsot. Egy serpenyőben kevés olajat hevítek és a halfiléket egy gyors, mindkét oldali lisztbemártás után hirtelen kisütöm (kb 3-4 perc oldalanként). A hagymát felvágom, olajon üvegesre párolom. Ráöntöm a paradicsomkonzerveket, belenyomom a fokhagymákat, fűszerezem és összerottyantom, hogy a paradicsom nyers íze eltűnjön. A hal mellé jól jön a kissé savanykásabb paradicsommártás ezért nem teszek bele egy kis cukrot sem.
Ha a krumpli is megfőtt közben akkor egy kis olajjal vagy vajjal összeforgatom, rávágom a petrezselymet és már csak tálalni kell az egészet. Az előkészületek nélkül az egész kb 20 perc alatt megvan.

Változat: ha van otthon kukorica és vörösbab konzervem, akkor a paradicsommártást egy kicsivel több hagymával készítem, és hozzárakom a kukoricát és a babot. Ilyenkor bazsalikomot nem teszek bele. Mivel ez önmagában már laktatóbb lesz, ilyenkor nem készítek hozzá krumplit.

2009. február 8., vasárnap

Tavaszváró zöldborsóleves vajgaluskával

Ha két dologban meg kéne határozni, mi volt nálunk az otthoni házikoszt specialitása, rögtön a lágy ízű tejfölös levesekre és a finom főzelékekre gondolok. Rajongásomat irántuk tovább örökítem a saját "házikosztomra" is, és vadászom a megfelelő recepteket, ötleteket.

Ez most egy hagyományos recept, már nagyon elegünk volt a téli szürkeségből.

Hozzávalók:

1 zacskó fagyasztott zöldborsó
3 sárgarépa
2 fehérrépa
1 közepes hagyma
1 csokor petrezselyemzöld
1-1,5 főzőkanálnyi liszt
olaj
cukor, só
tejföl

a vajgaluskához: (nálunk nokedli néven fut, de ez a hivatalos neve)
1 tojás
kevés olaj
kevés liszt


A répákat felkarikázom, és felmelegített olajon kicsit pirítom (nagyon finom illata van :) ). Rámerem főzőkanállal a lisztet, összekeverem (ha jól tudom, ez a staubolás), és felöntöm kb. 1-1,5 l vízzel inkább kevesebb legyen, és utána pótoljuk), sózom. Megy bele a meghámozott hagyma (egyben) és az apróra vágott petrezselyem. Addig főzöm, amíg a répa félig megpuhul, ekkor beleteszem a fagyasztott borsót. Sózom, én cukrozom is.

Amíg fő, villával vagy kis habverővel elkeverem a tojást az olajjal, kicsit sózom, és annyi lisztet teszek hozzá, hogy lágy nokedlitésztát kapjak. Amikor forr a leves, kiskanállal beleszaggatom, lehet nokedliszaggatóval is, de tényleg rövid idő, és kiskanállal szebb lesz.

Tejföllel tálalom, extra-édesszájúak külön is megcukrozhatják barátok, rokonok és ismerősök furcsálló nézése kíséretében (ehhe :) )

2009. január 31., szombat

VKF XXII. - Bátaszéki csirkepaprikás


A blog első VKF-pályaműve elég kalandos körülmények között született: egy költözés közepette, dobozok hegyén-hátán, az új villanytűzhely debütálásaként. Nem lett olyan gazdag, mint egyébként*, de így is kellő gyógyírt biztosított a pakolásban megfáradt test és elme számára :D

Zárójelben jegyzem meg, hogy egyéb jó tulajdonságai mellett igazi anyatej-booster is, szoptatós anyukaként nagyon sokszor ettem, a krumpli és a tészta kiváló szénhidrát-forrás + a jó meleg tejfölös lé is segít.

Hozzávalók:

5 felső- és 10 alsócomb (csirke)
5-6 nagyobb krumpli
2 nagyobb fej vöröshagyma
2 csomag (250 g) szélesmetélt
2 TV-paprika
2-3 TK pirospaprika,
só, erős (ha valaki szereti)
olaj
1 pohár tejföl

Bő olajon megpirítom az apróra vágott hagymát, amikor halványrózsaszínes, tűzről levéve beleteszem a pirospaprikát. Kis vízzel krémesre forralom, beleteszem a húst, sózom, ráteszem a hosszú csíkokra szeletelt paprikát, és fedő alatt addig párolom, amíg a hús bő levet enged. Figyelni kell, hogy legyen alatta kis víz, nehogy a paprika és a hagyma leégjen.

Ha a hús bő levet engedett, felöntöm vízzel, annyival, ami ellepi és mégegyszer ugyanannyival. Amikor kb. félig megpuhult, beleteszem a hasábokra vágott krumplit (1 krumpli - 4 hasáb). A levet lehet "nyújtani", csak figyelni kell, nehogy túl híg legyen. Ízlés szerint sózom, ha nem elég piros, pirospaprikát is tehetek bele.

Készre főzöm, tálalás előtt belekeverem a tejfölt (előtte húslével elkeverem, hogy meleg legyen, máskülönben összekapja). Kifőzöm a tésztát, és együtt tálalom. A végeredmény leves állagú kiadós, finom egytálétel lesz. Köszi Zsuzsának a haladékot :)

*Finomabb, ha sokféle hús van benne: csirkemáj, szív, nyak, láb, zúza, hát, szárny.

2009. január 19., hétfő

Sajtos káposztafőzelék (bébi)

Hozzávalók:
5-6 kelkáposzta-levél
1 krumpli
2 gerezd fokhagyma
1 TK kukoricacsíra-olaj
1 TK Ementáli sajt
fűszerkömény, só

Ott tartottunk tehát, hogy kiválasztottam 5-6 szép, zsenge kellevelet, amit külön lábosban megfőztem, pár szem fokhagymával, őrölt fűszerköménnyel gazdagított sós vízben. Igazából főzhettem volna együtt a káposzta többi részével, de a "nagyokéba" nem akartam köményt tenni, nem passzolt volna a RK-hez. Amikor megfőtt, összeturmixoltam galádul bennefelejtve a fokhagymát is. Kicsit sok lett, a fele ment rögtön a mélyhűtőbe abban a reményben, hogy sikert aratok és lesz folytatás ;)

Egy nagyobb krumplit megfőztem, kis főzőlével összekrumplinyomóztam, majd a káposztával elkeverve átpasszíroztam. ha a baba nem bánja, elég villával összenyomkodni. Hozzáadtam az olajat és a (z esetünkben citromhéj-reszelőn lereszelt) sajtot. Vízzel (jégkockatartóban lefagyasztott gyenge "baba-"húslevessel jobb lett volna, de most pont nem volt) a kívánt állagúra higítottam, majdátmelegítettem, hogy a sajt jól beleolvadjon a főzelékbe.

A babakaják nem túl fotogének (ehhe), úgyhogy illusztráció nincs.

2009. január 17., szombat

Rakott kel

Az egyéves miatt próbálok magunknak olyan ételeket kitalálni, hogy egy füst alatt - a szükséges változtatásokat eszközölve - az ő ebédjét is el tudjam készíteni. Óvatos voltam eddig a hozzátáplálással, de már szépen haladunk a "normál" étkezés felé leszámítva azt a nem elhanyagolható körülményt, hogy csajszikám az ételek állaga tekintetében kissé faxnis, tehát passzírozgatok rendületlenül. Cserébe bármit megeszik, amennyiben a bármi nem tartalmaz joghurtot és 1x1x1 mm-nél nagyobb egybefüggő ételdarabot.

Kísérletezéseim soron következő tárgya a kelkáposzta volt, kölöknek főzelék, nekünk rakott formában.

Hozzávalók:

1 kelkáposzta
50 dkg darált sertéshús
1 közepes hagyma
rizs (2 zacskó gyors rizs)
2 kis doboz tejföl + a tálaláshoz még 1
2-3 gerezd fokhagyma
sajt a tetejére
só, bors, paprika

A káposztát megmosom, a leveleket sós vízben felteszem főni pár gerezd fokhagyma társaságában. A gyerkőcnek kiválasztok 4-5-6 finomabb zsengébb levelet a közepéről, és megcsinálom a főzelékét. Pörköltalapot készítek (olajon apróra vágott hagyma üvegesre pirít, tűzről levéve pirospaprika bele) majd tűzre visszatéve darált húst jól belekeverem, sóval, kevés borssal ízesítem és kis vízzel megpárolom benne. Eközben kifőzöm a két zacskó rizst (tudom, béna dolog, de rettegek a rizsfőzéstől, Uncle Ben's a barátom).

Egy jó öblös tűzálló tálat kivajazok, és ebben a sorrendben fektetem le a rétegeket: kellevelek - rizs - hús- sok tejföl - kel- rizs- hús- sok tejföl - kel - tejföl - sajt. Mi elég tejfölománok vagyunk, 2 kis doboznyi simán elfogyott a készítéshez + tálaláskor a tányérban még kapott egy kicsit.

Előmelegített sütőben addig sütöm, amíg szépen ráolvad a sajt, és megbarnul a teteje.

2009. január 4., vasárnap

Apple crumble (morzsás alma, almás morzsa)

Egy gyors és remek angol édesség a lélek melengetésére és a maradék almák elhasználására :)

Hozzávalók:

50-60 dkg alma (Jonatán vagy Idared a legjobb)
25 dkg + 1 EK liszt
12 dkg + 5 dkg cukor
15 dkg vaj
1 TK fahéj
habtejszín

A sütőt előmelegítjük. Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, kis darabokra szeleteljük őket. Az almaszeleteket meghintjük az 5 dkg cukor + 1 EK liszt + 1 TK fahéj keverékével, összekeverjük.

A 25 dkg lisztet összekeverjük egy csipet sóval és a 12 dkg cukorral. A vajat kis kockákra vágjuk (egy kockát félreteszünk a tűzálló tál kivajazásához), és villával belenyomkodjuk a lisztes-cukros keverékbe, hogy a végén morzsaállagú legyen. Nem kell túligényeskedni, a lényeg, hogy ne olvadjon fel a vaj, és ne maradjanak benne nagyon nagy vajdarabok. Gondolom, ez a művelet aprítógéppel még hamarabb megvan, majd beszámolok, ha egyszer nekem is lesz ;)

Egy lapos tűzálló tálat kivajazunk, beleborítjuk az almát, rámorzsoljuk a morzsát, és mehet a sütőbe. Addig sütjük, amíg a teteje megbarnul, az alma pedig levet ereszt.

Mi forrón esszük hideg, natúr habtejszínt rácsorgatva, de vaníliafagyival se lehet rossz :)

A recept eredetijét a Katona család blogján találtam.

Kép forrása: Mark Parisi honlapja.

házikoszt   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP